napelemes_autobeallo_ragasztott_fa_szerkezettel_01

Napelemes autóbeálló

Manapság két okból döntenek úgy az emberek, hogy valamilyen alternatív energiaforrást választanak. Vagy mert a szomszédnak is napelem van a háza tetején, vagy mert jól átgondolt, környezettudatos egyénként belátja, sőt átérzi, hogy ha nem teszünk valamit Földünk megmentéséért, hamarosan képtelen lesz ellátni az emberiséget energiájával, élelemmel.

Alternatív energiaforrásnak számít a víz, a szél és a nap, illetve a biomassza alapú és geotermikus energia.

Hallhattunk már az alternatívnál is extrémebb lehetőségekről, mint mikor vízzel hajtható az autó, sőt említeni sem merem azon merész gondolkodókat és feltalálókat, akik a „semmiből” bátorkodnának energiát „alkimizálni”

Mi maradjunk most a legelterjedtebb, saját házunk tájára is elérhető módszernél, a napenergia hasznosításánál. Egyre inkább kerülnek bevezetésre azok az előírások, melyek arra ösztönzik a családokat, építtetőket, hogy csökkentség az épületeik energiafelhasználását és azok minél kevesebb káros anyagot bocsátsanak ki.
Sok kicsi, sokra megy. 2021-után az épületeknek, a megtermelt energiájuknak, legalább a negyedét megújuló energiaforrásból kell biztosítani. Érdemes egyszer-egyszer végig gondolni, hogy ez milyen mértékben ad majd vissza Földünknek. Sajnos ez még önmagában nem elegendő. Rendkívül fontos az is, hogy ne pazaroljuk a megtermelt energiát és ökologikusan bánjunk vele.

napelemes_autobeallo_ragasztott_fa_szerkezettel

Természetesen lehetünk azért első körben ennél „számítóbbak” is, mivel mindenekelőtt azzal is érdemes kalkulálnunk, hogy mennyi idő alatt térül majd meg befektetésünk. Drága holminak tűnhet például egy napelemes kocsibeálló építése, ha csak a kezdő számokra figyelünk.
Sokkal okosabb és átgondoltabb dolog, mégis például egy napelemes kocsibeállót építtetnünk, hiszen hosszabb távon gondolkodva, nagyobb a megtérülése, mint az ugyanekkora összeg, bankba helyezése után járó kamatok. Nem beszélve arról, hogy egész kedvező pályázatok is rendelkezésünkre állnak, ha támogatásban szeretnénk részesülni.

Növeljük ingatlanunk értékét, ha nem csak az esztétikusságra törekszünk, mikor autóbeállót tervezünk házunk mellé. Ez természetesen nem zárja ki egymást. A fából épült kocsibeállók, pont olyan tökéletesen viselik magukon a napelemeket, mint az acél vagy alumínium tartószerkezetre rögzítettek.

napelemes_autobeallo_ragasztott_fa_szerkezettel_01


Amennyiben hálózatra való visszatáplálás melletti üzemeltetéssel számolunk, akkor 1 kW teljesítményű elem, évente 1100kWh villamos energiát termel.
Ideális, dőlésszöggel szerelt, délre néző napelemekkel kalkulálva, ezt legalább 7m2 tetőfelülettel tudjuk megvalósítani.
Ez, ha kocsibeállóban gondolkodunk, nem is lehetne optimálisabban kitalálva, hiszen egy átlagos, egy beállásos autóbeálló mérete kb. 3x5 méter.

 

 

A megtérülési időt a következőképpen érdemes számolni (év):

Beruházási költség (Ft) / (Megtakarított energia-Kwh/év  x  Energia ár-Ft/kWh)

Ne feledkezzünk meg korunk egyik egyre inkább elterjedő vívmányáról, az elektromos autóról.
A tavalyi év negyedik negyedévéig, több, mint nyolcezer elektromos autó került az utakra Magyarországon, amiből, majdnem négyezer tisztán elektromos gépkocsi.
Tehát egyre több család, üzletember dönt az e fajta járművek mellett. 

Így ha egy kicsit is környezettudatosak vagyunk, akkor, ha házunkra nem is, autóbeállónkra okvetelen napelemet szereltetünk, hiszen akárhogy is nézzük, jelenleg ez a jövő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share this post

Ajánlatkérés

Helyszíni felmérést, előzetes ajánlatot itt kérhet. Pontos árat a személyes találkozó után tudunk adni.

Kérem jelölje be az alábbi pontokat, hogy segítse az árajánlat előkészítését.

Méret
Kérjük, hogy adja meg az autóbeálló hosszát és szélességét méterben.
Kérem mellékeljen egy képet a házról vagy a környezetről, hogy ehhez illeszkedő autóbeállóra tehessünk ajánlatot.
A fájlok mérete legfeljebb 24 MB lehet.
Engedélyezett fájltípusok: gif jpg jpeg png txt rtf html pdf doc docx odt ppt pptx odp xls xlsx ods xml bz2 dmg gz jar rar sit tar zip.