-->
magyarterrendezes-kocsibeallo

Térrendezés magyar módra

A magyarság térrendezése a téma, mely, ha jobban belegondolunk, rá fogunk ismerni, saját érzéseink alapján, hogy valójában ez az a rendszer, ami leginkább közel áll hozzánk.

Új ház építésekor, vagy mikor pont elérkezettnek látjuk az időt egy autóbeálló építésére, talán a legjólesőbb térrendezési segítség, a magyar térrendezés. Szimbólumrendszere, világa oly mélyen van belénk ivódva, hogy talán vannak olyan elemei, melyeket ösztönösen is használunk.

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel más kultúrák hasonló területen lévő javaslatai között, mégis akadnak alapvető különbségek.

 

A magyarok szemlélete szerint a ház és annak lakója, tükrözik egymás állapotát, formálják, alakítják egymást. Egy idő után felveszik egymás energiáját.

Kicsit olyan ez, mint mikor a természet visszaveszi „jogos” tulajdonát. Bizonyára láttunk már olyan, elhagyott, területeket, házakat, romokat, amit belepett a zöld. Ahol a beomlott háztetőn kikandikál egy fa koronája és ahol nem látni az egykori házfalakat a rengeteg borostyántól.

Alapvetően fontos magyar elv, hogy tartsunk rendet magunk körül és tanácsos néha böjtre fogni a házat is, vagyis megszabadítani a felesleges, idejét múlt lomoktól. Kiváló alkalom erre a tavasz. Vagyis akár ma is nekifoghatunk egy, a nem csak az ablakpucolásig kiterjedő tavaszi nagytakarításnak.

Minden helységnek megvan az égtájakkal való kapcsolata, melyet össze tudunk hangolni velük. A déli oldal feladata például a férfi, az északi oldalé pedig a női energia vigyázása. Mivel kapcsolataink a legfontosabbak, ha azok nem működnek, semmi sem fog, ezért ezt a két oldalt tartsuk egyensúlyban és flowt fogunk tapasztalni, nem csak a párunkkal, de az élet minden színterén.

Délen, mint férfi égtáj, az akarattal, tetterővel, ős, teremtő erővel történő munkával találkozunk.

Északon vannak a lelki, mentális dolgaink, itt álmodozhatunk, és lehetünk magunkba mélyülve, meditálva.

Keleten, ahol a nap is kel, kezdjük dolgainkat, itt vetünk, itt bújhatnak ki az első csírák alapozunk.

Nyugat alkalmas a betakarításra, eltenni megtermelt dolgainkat. Leszűrni a konzekvenciákat.

A középső terület pedig az egység. Itt élhetjük meg közös tapasztalatainkat. Közös tér, mely a közösségé, a családé, a barátoké. A találkozások helyszíne. Az együtt dobbanásoké, együtt megélt meghitt pillanatoké.

A középső terület említése kapcsán, ami a mai házaink rendezésére vonatkozik, vissza tudunk reflektálni oda, hogy őseink bizony jurtákban éltek.

A jurta jelenti a magyarok világszemléletét. Az univerzum középpontjával azonosítja Önmagát és lakhelyét.

Ha van elegendő terünk, merünk nagyot álmodni és nem csak házunk építésénél gondolkodunk a népmesék, mítoszok világából kiindulva, hanem az autóbeálló tervezésénél is, ami szerves része életterünknek. Ugyan ma már, ha hazaérünk, nem a lovunkat kötjük az istállóba, hanem autónkat parkoljuk a kocsibeálló alá, a szimbólumrendszer alkalmazása, melyet a magyar térrendezésben használunk, jóleső érzésekkel fog eltölteni minket.

Egy kiindulópont. A világfa. A mesékben a kapcsolat az ég és az alvilág között. A folyamatos megújulást sugallja. Az élet és halál a körforgás, a változás, gyarapodás, elmúlás és újjászületés.

Javaslom, helyezzünk el valahová az autóbeálló „homlok”-zatán egy életfát!                      

 

 

Share this post

Ajánlatkérés

Az alábbi adatok megadásával előzetes ajánlatot kérhet.

Előzetes ajánlat után, helyszíni felmérés alapján véglegesítjük ajánlatunkat. 

Méret
Kérjük, hogy adja meg az autóbeálló hosszát és szélességét méterben.
Kérem mellékeljen egy képet a házról vagy a környezetről, hogy ehhez illeszkedő autóbeállóra tehessünk ajánlatot.
A fájlok mérete legfeljebb 24 MB lehet.
Engedélyezett fájltípusok: gif jpg jpeg png txt rtf html pdf doc docx odt ppt pptx odp xls xlsx ods xml bz2 dmg gz jar rar sit tar zip.