-->
vaszati-kkocsibeallo

Milyen fajta térrendezést válasszunk?

Amikor autóbeállót szeretnénk építeni házunkhoz, felmerülhetnek eldöntendő kérdések. Ezekben nyújthat segítséget, ha kicsit elmerülünk a lenti témakörökben. A kocsibeálló, tűnhet a legkevesebb befolyással lévő építménynek házunk táján, mégis érdemes megszívlelnünk néhány jótanácsot.

Szempontok, melyek segíthetnek, ha építkezünk, házat választunk, bővítünk vagy felújítunk:

Alapvetően három fő, említendő térrendezési iránnyal találkozhatunk, ha szeretnénk odafigyelni környezetünk kialakítására.

Talán a legismertebb, a Feng Shui, Kínából, ezt követi a Vaszati, mely az Indiai kultúrából származik, és furcsa, de legritkábban hallunk a magyar térrendezésről.

Mivel a belső világunk tükröződése a kinti, és a két világ hatással van egymásra, érdemes megválogatni, hogy milyen elemekből építjük fel. Hogy milyen karakterű emberek vagyunk, meg fogja határozni a környezetünket. Ugyanakkor, ha szeretnénk egészségesen, bőségben és boldogságban élni, jó, ha megtesszük, hogy gondot fordítunk a részletekre. Arra is, hogy milyen anyagokból építkezünk, hogy mit hová helyezünk, hogy mit mivel párosítunk, hogy merre néz az ablakunk, vagy hogy hol van a víz helye, honnan „jó, ha folyik”.

Ha szeretnénk sikeresek lenni, fejlődni, gyarapodni, biztonságban tudni gyermekeinket, ha szeretnénk, hogy hazaérvén, igazi otthon várjon minket, akkor teremtsük meg ennek lehetőségét. Olyan terep létrehozásával, melynek energiái, ha kell pihentetnek, ha pedig arra van szükség, feltöltenek minket.

Ha vannak olyan területei az életünknek, mellyel nem vagyunk teljességgel elégedettek, kipróbálhatjuk a feng shuit.

 A több ezer éves kínai tudomány szerint a ház bejárati ajtaja legyen a legnagyobb, lehetőleg két szárnyú, hogy a chi, a legnagyobb spektrumban tudjon beáramolni a házba.

Kerüljük a szögletes tárgyakat, az asztalunk legyen kerek, így semlegesíthetjük a negatív energiákat.

A vizes helységek ne legyenek a hálószoba szomszédságában, ha jót akarunk a párkapcsolatunknak, mert a tisztálkodós, tisztítós területek, a sának, azaz a negatív energiáknak kedveznek.

Szintén alapos megfigyeléseken és törvényszerűségeken alapszik az indiai módszer, a vaszati.

Az Ő nyelvezetükben, az energia, ami mindent áthat, a prána. Az egyetemes, univerzumot mozgató energiával, a pránával is érdemes harmóniában lenni, megszívlelni az indiai hagyományok irányelveit, (amennyiben ezt az irányt választjuk) mert, ha akarjuk, ha nem, annak ereje, észlelhető lesz a mindennapjainkban.

Az épület formavilága, elhelyezkedése, segítheti vagy gátolhatja az energia áramlását, melyben, ha zavar keletkezik, nyugtalanok, levertek, depressziósak is lehetünk.

No de egy alapvető szemponttal azonnal számolhatunk is. Miszerint a prána a napból származik, ezért a keleti, felkelő napi energiák és a nyugati, lemenő napi energiák figyelembevételével megalapozhatjuk saját energiaszintünket is.

Keleten engedjünk be minél több pránát, a nyugati oldalon, pedig lehetőleg minél zártabb legyen a ház, hogy a délutáni és az esti napsugarak, minél kevesebb leszívó energiával hassanak ránk.

Érdekes, ámde fontos szempont a telek lejtése, hiszen az életerő, mindig lefelé halad. Tehát ha például a kert aljában építjük meg autóbeállónkat, minden bizonnyal szerencse övezi majd autókázásainkat és nyugodtak lehetünk a felől, hogy mindig a legjobb autóval állhatunk alá.

A vaszati, ami azt mondja, hogy ne tegyük középre a vizeinket. Ha kerti tavat tervezünk, semmiképp, ne legyen az udvar közepén, mert az rendkívül rossz hatással lesz a ház urára. A női és férfi energiák harmóniában tartására az északkeleti részre tegyük a minél nagyobb ablakokat vagy egy csobogót, esetleg egy kancsó vizet helyezni. Északra kerüljenek a zöld növények, keletre pedig a napot szimbolizáló dolgok.

Legyen szó megelőzésről vagy korrekcióról, a tér, ami körül vesz bennünket alapvetően határozza meg sorsunkat.

Beállítottságunktól függően ajánlatos valamilyen mértékben figyelmet fordítani elődjeink megfigyeléseire, bölcsességeire.

 

Következő írásunk arról a térrendezésről fog szólni, mely magyar őseink egyetemes, szívünkhöz közel álló szimbólumrendszerén alapszik. Ha ügyesek vagyunk, kis figyelem ráfordítással, elemeinek használatával, nagyszerűen meg tudjuk határozni, milyen legyen az új kocsibeálló, autónk fedése.

 

 

 

 

 

Share this post

Ajánlatkérés

Az alábbi adatok megadásával előzetes ajánlatot kérhet.

Előzetes ajánlat után, helyszíni felmérés alapján véglegesítjük ajánlatunkat. 

Méret
Kérjük, hogy adja meg az autóbeálló hosszát és szélességét méterben.
Kérem mellékeljen egy képet a házról vagy a környezetről, hogy ehhez illeszkedő autóbeállóra tehessünk ajánlatot.
A fájlok mérete legfeljebb 24 MB lehet.
Engedélyezett fájltípusok: gif jpg jpeg png txt rtf html pdf doc docx odt ppt pptx odp xls xlsx ods xml bz2 dmg gz jar rar sit tar zip.