-->
színek-kocsibeallo1

Az idei színtrend és annak hatásai

Az, hogy milyen környezetben érezzük természetesen magunkat, az ugyanúgy működik házon belül, mint azon kívül. Vagyis épületen belül ugyanúgy arra törekszünk, hogy a természetben tapasztaltakat valósítsuk meg, ami az alapvető biztonságérzeteinkre vonatkozik.

Ilyen például, hogy ha felfelé tekintünk, akkor a világos színeket, hatásokat kedveljük, míg lefelé nézve kívánjuk inkább a sötét színeket.

Ezeket viszonylag egyszerűen meg tudjuk valósítani a kocsibeállónk esetében is. Ugyanúgy tudunk játszani a színekkel, mint otthonunk belsőjében. Képesek vagyunk tágítani és szűkíteni a teret a sötétebb, illetve világosabb színekkel, azok ügyes kombinációjával.

Azon, hogy autóbeállónk tágasabbnak tűnjön, javasolt a polikarbonát vagy üveg fedés, mert ezeken keresztül ellátunk a csillagos égig, gyönyörködhetünk a felhők vonulásában, vagy vonulhatunk fedezékbe az eső elől. Minthogy az ég minden esetben kék, csak más árnyalatát mutatja, a kékes szín pedig távolság érzetet kelt.

Viszont, ha egy otthonos, biztonságos teret szeretnénk autónknak, akkor lehet fedele zsindely, cserép, trapézlemez.  A meleg, vöröses színek, behúznak, összébb terelik az ember érzéseit.

színek-kocsibeallo

A mintákkal is tudunk varázsolni, ami az autóbeálló esetében jó ötlet lehet, hogy ha tervezünk fedést az oldalára, és tegyük fel tetszik a „rácsos” szerkezet, ami lehet fából vagy alumíniumból, akkor annak deszkái vagy oszlopai függőleges vagy vízszintes irányban futnak, esetleg kombináljuk ezeket. Így a hatás, amit elérünk, itt is növelheti vagy csökkentheti a teret. Az, hogy milyenre festjük mindezen anyagokat, az nyilván jó, ha igazodik a ház színéhez is, de a színhatásokat és harmóniákat feltétlen vegyük figyelembe, amikor autóbeálló tervezésébe kezdünk.

A 2019-es szín trendben is szinte kivétel nélkül megtalálható minden szín, csak az nem mindegy, hogy melyik árnyalatát választjuk. Éppúgy, mint a ruhatárunkat, környezetünket is formálhatjuk aktuális ízlésünknek megfelelően.

Talán a legokosabb választás, kocsibeálló építésekor, ha olyan színeket választunk, az alapanyagok festésénél, kezelésénél, amihez az évente változó szín divatot tudjuk igazítani.

Az autóbeálló, ugyanúgy fogja követni teraszunkat, kültéri kiegészítőinket, mint ahogyan teraszunk követi belső tereink stílusát.

A követendő színek és azok árnyalatai:

Zöldből a mély, mely az erdők nyugtató hatását képviselik. Ez szinte kivétel nélkül passzol egy autóbeállóhoz.

Kékből a ködszerű, ami már-már szürke, ami viszont egészen közel áll a letisztult, minimál desighoz, illetve egy acél vagy alumínium szerkezetű autóbeállóhoz.

Sárgának a vidám, hangulatot feldobó erejű változata, mely mindig a napsütést juttatja eszünkbe.

A terrakotta, a lágy, természet ihlette, föld színű formájában.

Sárgából az a sárga, amit csak az extravagáns dolgok bevállalójának ajánlunk, ami rikít, mint egy jól megérett citrusféle.

A lila olyan, mint valamilyen elhasznált anyag, szinte fakó, de relaxáló hatást nyújt, nincs benne semmi bántó tónus.

Ha vörös, akkor az megint csak bevállalós, mert ütős hatással lesz mélységével, olyanra gondoljunk, mint mondjuk egy kívánatos, sötét meggyfürt.

A teljesség igénye nélkül, végül említjük a fehéret, ami ugyebár nem is az a tipikus fajta szín. Az örök klasszikus, amit most olyan formájában ajánljuk, ami csak majdnem az. Legyen csont vagy tört a jelző előtte, melegebb és meghittebb lesz tőle a világ.

színek-kocsibeallo2

No és ha maximális igényességre törekszünk, akkor azt se felejtsük el, hogy egyszer már biztosan választottunk színt, méghozzá az autónk színét. ha tiszteletbe vesszük azt a választásunkat, akkor milyenre alakítanánk ki kertünk építményét?

 

 

 

 

 

Share this post

Ajánlatkérés

Az alábbi adatok megadásával előzetes ajánlatot kérhet.

Előzetes ajánlat után, helyszíni felmérés alapján véglegesítjük ajánlatunkat. 

Méret
Kérjük, hogy adja meg az autóbeálló hosszát és szélességét méterben.
Kérem mellékeljen egy képet a házról vagy a környezetről, hogy ehhez illeszkedő autóbeállóra tehessünk ajánlatot.
A fájlok mérete legfeljebb 24 MB lehet.
Engedélyezett fájltípusok: gif jpg jpeg png txt rtf html pdf doc docx odt ppt pptx odp xls xlsx ods xml bz2 dmg gz jar rar sit tar zip.